Érek e annyit…(avagy reggeli kócos gondolatok)
Az utóbbi évek nálam változással teltek. Mondhatni az utóbbi 15 évem, de a legnagyobb valóban az elmúlt néhány év volt. Egyrészt, mivel anya lettem, ami teljesen új dimenziót hozott az életembe. Másrészt végre a saját utamon teszem meg a lépéseimet.
A mézes mázos homályos monológ nagyon távol áll tőlem, de néha elnézem a kisfiam milyen tiszta lélek is ő. Imádom a gyerekekben ezt, hogy annyira őszintén élik saját magukat meg. Ha csokis szájjal, sáros gatyával ül a bevásárlókocsiban is pont leszarja és ugyanolyan jól érzi magát…azt kell mondjam igaza van.
Vajon hol hagyjuk el önmagunk ezen részét? Próbálok visszaemlékezni…idővel magadra húzod életed minden rezdülését, a környezeted, a családod, a szüleid, a felmenőid apró pici horgait, amik úgy kapaszkodnak a bőrödbe, hogy néha vérzik is, de nem veszed észre, hogy már tele vagy velük. Eggyel több vagy kevesebb, mit számít…
Én azóta léptem a változás útjára, ahogy elkezdtem dolgozni a szépségiparban. Tulajdonképpen az első rendes munkahelyem már ez volt. Ahol még több horgot gyűjtöttem be észrevétlenül.
Istenem mennyire meg akartam felelni valamiféle ideának. Olykor a testemet megfeszítve toltam előre ezt a magasztos célt, ami persze nagyon szépen épült, szépült, de…nem mindig volt ám kegyes az út. Persze nem kell mindig vattacukorral kirakott madárcsicsergős sétánynak lennie…vagy lehetne mégis olyan?
Egy csodás karrierem lett számomra, szó se róla. De úgy döntöttem máshogy akarom megélni.
Szeretem e a munkafronti sikereimet? Persze. Az is én vagyok, ha tele a naptár (de ha nem annyira az is ), ha új szolgáltatás pattan ki a fejemből, ha új cél valósul meg, ha a kolléganőimmel együtt elégedett vendégeket szépítünk, ha szeretettel használják a termékeinket.
De már máshogy akarom megélni az egészet. Nem egy divatot, egy ideát, egy embert akarok követni, úgy hogy hamis mód magaménak érzem azt.
Végre Zsani a saját belső hangját követi egyre jobban!
Tudjátok mennyi önmarcangolás volt a múltamban?
Ott kéne tartanom…akkor ő ügyesebb, mint én…akkor én nem jól csinálom…miért nem megy úgy?…de én ügyes vagyok…de akkor miért nem úgy megy…
Ezeket a mondatokat leírva sok érzés kapcsol be…megdöbbenés, félelem, szégyen…a szégyen nagyon erős érzés szerintem. Szégyen önmagaddal szemben, hogy kudarcot vallasz…senki nem látja, senki nem érzi, de a te fejedben ez üvölt a hangszórókból, minden sejted üvölti…ebből könnyen születik egy de inkább több frusztráció, amit ki milyen módon él meg.
Ez a gondolat egy nemrégi posztom miatt született meg. Egyrészt sokan érzik, hogy egy új útra kell lépni, másrészt pedig sokan küzdenek a negatív érzéseikkel ugyanazokat a köröket futva.
Nagyon nehéz volt belátni, hogy őszintének kell lennem magammal és ha jó és kiegyensúlyozott akarok lenni (márpedig ennél a mondatnál még bólogatok is ), akkor máshogy kell a játékot játszanom. Uuu néha, hogy tud fájni az őszinteség saját magaddal. Emellett egy jobb életet akarok biztosítani a fiamnak, hogy nem kell anya frusztrációit magával vinnie felnőttkorában, amit jó esetben egy coach vagy egy pszichológusnak kell majd kipréselnie belőle esetleg.
Tudjátok, ha mindig csak kitekintesz másokra és a körülményekre, akkor kizökkensz a saját valóságodból és nem születik meg, ami megszülethetne. Hogy kurva nehéz-e? IGEN! Sikerül-e elsőre? Valószínűleg nem, de legalább a döntést meghoztad.
Közhely mondani, hogy ne fókuszálj másokra. Ha van egy nagyon sikeres kolléganő, és te meglátod, bekapcsol egy hang? Meglátsz egy sikeres nőt, egy sikeres vállalkozást…milyen gondolataid vannak? A körülmények áldozata vagy sokszor? Mindig?
Tudjátok nekem mennyi hang szólalt meg régebben?
A hangok jöttek, mentek…jöttek, odaszúrtak, majd huncut gyerekként tovafutottak, de azért még a fülembe súgták, hogy hamarosan újra találkozunk.
Teljesen hiszek abban, hogy a saját világunkat meg tudjuk teremteni, olyanra amilyenre vágyunk. Így a huncut gyerekeket, azaz ezeket a hangokat, gondolatokat a gyökerüktől kellett lehámoznom magamról…horoggal akadtak bőrömbe…sok nagyon mélyen is volt…az ilyen horgokat nehéz ám kiszedni…van, aki inkább ott is hagyja…valószínűleg vannak még horgaim, de dolgozom rajtuk.
Idővel egyre jobban felszabadítottam (magammal és segítséggel is) a saját elmém és lelkem, nem mondom, hogy sosincs negatív érzésem és úgy mosolygok a világba, mit egy kattant, de szabad vagyok szabad nő, anya, feleség, kreatív alkotó, humort imádó, csillagokat tátott szájjal néző, gyerekkacajban feltöltődő, barátnőkkel nagyokat nevető, férjjel örömmel megszökő, szekrénybe ruhát elpakolni utáló, szépségiparban dolgozó nő.
Ezt a szabadságot és egyediséget pedig nagyon sok vállalkozó nőnek szeretném megmutatni.
Minél több szépségiparban dolgozó nőtársam kezét szeretném megfogni és vezetném a saját útjára, a saját középpontjába és vinnénk sikerre a valódi hozzá illő szalont, munkakört és vállalkozói létet. Pontosan olyanra formálni, ami nem egy ideát, egy divatot, egy embert követ, hanem saját magát. Ettől lesz teljesen egyedi és nem egy sorozatgyártot, egy sablon.