Neked úgysem lehet jó Vol.2.

Azt hiszem az egyik nyeresége a social mediának, internetnek, hogy tudunk pozitív dolgokat átadni, esetleg gondolatot ébreszteni. Én már javarészt a számomra pozitív tartalmakat olvasom, egy cseppnyi negatív érzetnél már tovább is görgetek (99%-ban ). Sose voltam híve a szarban topogásnak, valahogy mindig éreztem, hogy lehet szeretni a siránkozást, a sopánkodást, de nem sokáig van értelme, pontosabban semeddig nincs, én úgy gondolom.

Eszembe jutott nem olyan régen, és már oly sokszor, hogy mennyira fordítva gondoltam, mint ahogy valójában működik a szakmai haladás, gyarapodás, az élet.

Látjuk a számokat, hisz megtanultuk matek órán, bár nem volt soha a kedvencem, mert nem kötött le. Sok évvel ezelőtt úgy gondoltam, ha elkezdek számolgatni, eljutok a valóságig, a jól levezetett egyenlet fog elvezetni oda, amit elérhetek.

Hiszen hogyan is lehetne másképp?

1+1 az 2, és sosem lesz 3, 4 vagy 99…vagy mégis?

Azt vettem észre, hogy az álmaink, vágyaink semmilyen szinten nincsenek jóban a matekkal úgy is mondhatnám, fittyet hánynak a matematikai szabályokra.

De mit akarok ezzel mondani?

Régebben elkezdtem számolgatni, ha ennyit dolgozok, akkor annyi lesz a bevétel, akkor ezt vagy azt, mikorra tudom megvenni. Nem azt mondom, hogy ez rossz, csak az élethez kegyetlenül realista, talán inkább szomorkásan pesszimista.

A matematikai képlet végeredményét a vágyad és a cselekvésed fogja adni. Hihetetlen, de igaz sztori.

Annak idején még műkörömösként lelkesen vitt a szakma előre, nem számolgattam még semmit, max a havi bevételem írtam fel a határidőnaplóm végére és magamat vállveregettem, ha ránéztem és láttam a fejlődést.

Majd egyszer csak megszületett a gondolat, kipróbánám magam oktatóként. Nem a pénz, nem a bevétel, hiszen fogalmam sem volt mennyit keres egy oktató. Egyszerűen vitt a lelkesedésem, egészen odaáig, hogy Debrecenben évekig saját okj-s oktatásaim voltak. A szenvedély mutatta az utat, azt pedig követte a bevételnövekedés.

Majd jött az üzletvásárlás lehetősége. Egy pályázat, amin 9 hónapig gondolkoztam bele merjek e vágni. Önerő, támogatás, hitel…Osztottam, szoroztam, annyi megoldandó feladat volt, hogy azt se tudtam melyikkel kezdjem…nem volt annyi ideje meg a vállalkozásom amennyit kért a pályázat, nem volt annyi millióm amennyit előre kellett volna finanszírozni, nem tudtam mennyi hitelt merjek felvenni, hogy ne basszak ki magammal

Ezeket azért szeretem elmesélni, mert nem kell ahhoz jómódú család, pénzes pasi, hogy bármit is összehozz. Egyébként is abban hiszek, hogy bennünk nőkben megannyi felfedezetlen potenciál van, és még csak most kezdünk ráérezni a saját erőnkre, amolyan feminim verzióban.

A szűk év agyalás meghozta az eredményét, mondtam anyának, hogy gratulálok pályázni fogsz mivel neki működött a feltételeknek megfelelően a vállalkozása, persze én intéztem és finanszíroztam mindent.

Hogy féltem e? Kurvára.

De a hogyan-t csak nagyon halványan láttam, inkább a cél érzése vitt előre. Nem szaporítom a sorokat, egy nagyon nagy fejlődés volt számomra az egész, abban az időben jöttem rá, hogy mindent el tudok intézni egyedül. 26 éves voltam szóval még a tojáshéj ott figyelt nyomokban a hátsómon

Akkoriban volt egy vendégem, aki mondjunk természetgyógyásznak, de látta a nem látható dolgokat is. Beszélgettünk és mondtam, hogy örülök, ha ezt az üzletvásárlás dolgot végigcsinálom, de az, hogy nekem mikor lesz saját lakásom, fogalmam sincs (mert anyagilag a számokon nem láttam túl. 1+1=2, de sosem több). Ő nézett és azt mondta: neked házad lesz, nem lakásod! Mondom jóóóóvan 1+1 az 2…

Aztán olyan forgatókönyv lett néhány hónap alatt, hogy ha azt mondják, hogy találj ki egy ilyet, akkor se tudtam volna.

LETT

Az, hogy lakáskassza, áthidalókölcsön, adóstárs hegyek egy válás közepén az már csak hab volt a tortán. 1+1 az mégsem mindig 2 pedig azt tanították…(ha a kérdés felmerül, bevállalható törlesztő volt és idő előtt ki is fizettem.)

Hopp, közben jött egy komplett szakmaváltás, amit ha megkérdeznek, azt mondtam volna, hogy engem körömreszelővel fognak felravatalozni aztán mégis sminktetováló lettem

Ahogy telt múlt az idő nagymamám egyre többször mondta: “beszarok b…meg!” nekem célzott mondatát, mert a családban nem volt jellemző a nagy álom, amiért el is indulsz (pontosabban, hogy el mersz), az pedig főleg nem, hogy meg is történik. Egyre több minden valósult meg, ami annyira húzgálta a család hitének oroszlán bajszát, hogy inkább csak annyit mondtak, mert Zsanika szerencsés csillagzat alatt született.

Aztán rájöttem, hogy a kishitű sztorik, hogy az emberek nem érhetik el ezt, vagy azt, csupán egy szemfényvesztő legenda, hogy lefogják a szárnyaid, hogy el ne merd hinni, hogy nehogy lásd a lelki szemeiddel. Hiszen akkor elrepülsz tőlük nagyon messzire. Ami azt jelenti, hogy ők is repülhetnének…de valamiért nem teszik. A legtöbb esetben azt gondolom semmi rossz szándék nem vezérli őket.

Ha azt hiszed ez a történet arról szól, hogy mekkora császár vagyok, tévedsz. A történet lényege a “hogyantalanság” elérése, és cél és álmok beengedése, az elindulás.

Az sztori óta eltelt több, mint 10 év és már soha semmire nem mondom, hogy nem lehetséges, már csak azt mondom max, hogy nem tudom hogyan, de lesz Jobban érdekel már az a kérdés, hogy mit is szeretnék valójában, ami tényleg én vagyok.

Nem látom sokszor az utat, és az az igazság, hogy már nem is érdekel, csak a megálmodott érzés. Nem a tárgy, nem a megformált anyag…

Örömmel járok be a szalonba sminktetoválni, feltölt, feldob, olykor élvezetes kihívásba visz. Örömmel oktatok, a tudás mellett egyre többet adom át a szemléletemet is, amivel úgy érzem, van még dolgom a világban. Nem tudom pontosan hogyan és milyen formában, de kíváncsian várom Csak érzetek vannak meg egy egyelőre formálódó jövőképben.

Ne feledd…1+1 az nem biztos, hogy 2