Küzdés, mint lételem…vagy mégsem…
Emlékszem azokra az időkre, amikor elkezdtem a szépségiparban dolgozni. Mennyire más volt a mozgatórugóm, persze szerencsére az alkotás szeretetéből indult ki minden.
Ha egy érzést kellene megfogalmazni, akkor a megfeszült küzdelem lenne a legkifejezőbb. Nem volt direkt, nem volt szándékos. Csak volt. Mint egy természetes részem.
Rengeteg ideig akartam megfelelni és teljesíteni valami láthatatlan dolognak, mintha a saját felügyelőtisztem állt volna mindig mellettem. MINDIG.
Ez a jelenlét, ez a megfoghatatlan energia mindig más alakba bújt. Volt, hogy apróságokba jelent meg, volt, hogy szakmabeli kritikába bújt bele…istenem az a biztosítékomat azonnal le tudta csapni 
Pedig akkor is tudtam, hogy lényegtelen, hogy egy embernek akkor épp én vagyok a témája vagy sem. De azért bántott egy ideig, piszkálta a szerethetőség faktorom 
De nagy megvilágodás, energiaolvasás, intuíció ide vagy oda…mondhatjuk, hogy magával van baja…bla bla…ami igaz, de azért kurva jól esne azt mondani ilyenkor, hogy te rosszindulatú picsa de valójában csak annyit kérdeznék már: vajon tudod e, hogy valójában miért mondod ezeket (te rosszindulatú picsa )
Kitérő után vissza a felügyelőtiszthez, aki később még nagyobbra nőtt, még jobban megfeszített belülről.
Teljesítened kell! Jobbat kell csinálnod! A legjobbnak kell lenned! Az elsőnek!…mondta egyre hangosabban.
Miért meséem ezeket el? Mert erről nagyjából sosem olvashatsz, erről hallgatnak általában, mert vagy fel sem ismerik önmaguk nehézségeit vagy jól eldugják a lelkük mélyére, hogy még saját maguk hallják.
Egy ideje szeretek őszinte lenni, nyíltan. Imádok írni, az alkotás élményével indul, és jó ha rátalál olyan emberekre, akiknek ad valamit. Lehet egy fél mosoly, lehet egy wow élmény. De persze lehet ez egy megemelt szemöldök nem népszerűségi vetélkedő 1. helyezése a cél. Már nem Pont azt találja meg, akit kell.
Valójában sose volt népszerűsági game, csak azt hittem így KELL csinálni. Ez belevitt olyan játszmákba az életemben, nem csak szakmai területen, ami így visszagondolva, nem a pozitív életérzést szolgálta. Azt gondoltam ez egy tolóerő, a nagyon akarás.
Ahogy elkezdtem magamról lehámozni ezeket, egyre jobban megláttam, hogy nem hogy segítene rajtam ez a teljesítménykényszer, hanem ront a helyzeten, mert a végkifejlet sem hamarabb, sem gyorsabban nem jön el, de cserébe még olyan jól sem érzed magad a folyamatban, mint érezhetnéd.
Így megtanultam ráfeküdni a flow-ra, meghallani a belső hangomat, ráérezni a kezdő pillanatra. Egy dolgot tartok szem előtt, a megélés minőségét.
Ez a minőség fogja neked hozni a jó érzést, a könnyedséget és meglepő módon a sikeresebb dolgokat.
Ez egy nagy és meglepő felismerés volt. Valójában olyan érzés volt, mintha 50 emelet sétálás után jössz rá, hogy van lift…kellemes zenével, édes parfümillattal és liftesfiúval még a gombot sem kell megnyomnod.
A lift még magasabb szintre visz, ha Te is akarod. Ez egy olyan luxus emelet, ahol minden vágyad teljesülhet, könnyedén, erölködés nélkül.
És mi van árgus szemekkel figyelő szigorú felügyelőtiszttel manapság?
Kivette a fizetés nélküli szabit, Aperol Spirtz-et 
iszogat egy trópusi tengerparton 
és nem is tervezi, hogy visszatér.