Történt réges régen, mondhatnám, hogy az üveghegyen túl, de Debrecenben íródott a sztori.
Huszonévesen volt egy félénk gondolatom, ami azt hittem nem is fog megvalósulni soha, de azért jó érzéssel gondoltam rá…sokat.
Szerettem volna saját szalont. Majd jött is egy lehetőség, amit szűk 1 évig toltam magam előtt, mert totál betojtam, hogy be merjem e vállalni. 2012 körül volt egy támogatási lehetőség, aminek természetesen feltételei voltak. Ez egy támogatás, hitel és önerő kombináció volt. Plusz volt még egy jónéhány olyan elvárás, ami az akkori huszonéves énemnek nagyon riasztó volt. Osztottam szoroztam mennyi hitelt merjek bevállalni.
Nem akartam hülyeséget csinálni, olyan terhet bevállalni, ami miatt szorongani fogok, vagy túl nagy teher, túl nagy áron. Érdekes élmény volt, mert ott nőttem fel és érkeztem meg a felnőtt létbe igazán. Annyi döntést kellett meghoznom, annyi bökkenőt, nem várt feladatot elsimítani, hogy nagy meglepetés már ritkán ér ügyintézésekben.
Izgalmas 2 év volt, mire a döntéstől, a kulcs átvételéig eljutottam. Az egyik lefoglalózott üzletet eladták előlem, az új üzlet tulaja papírozottan volt kattant (ehhez hűen hozta is az őrült formát. Megvan Jack Nicolson a Ragyogás című filmben? Na a női változata volt kis túlzással ), rengeteg önkormányzati, ügyvédi huzavona, olykor sírás, lépcsőn borozás, jóóó sok cigi és a káromkodások páratlan verziói vezetettek el végül ahhoz, hogy átvehettem a kulcsot.
A kulcsot a saját üzletemhez.
Emlékszem, amikor beléptem megcsapta az orrom egy borzsasztó szag. Így a kulcs átvétele után egyből egy légfrissítőt kellett bevetni. A hely koszos volt, büdös és lepukkant. De az enyém.
Minden megkeresett pénzemet toltam az üzletvásárlásba, aztán maradt pár százezer a pofába rázásra. Végül is egész sokat kihoztunk belőle annyiból.
Azért szeretem ezeket a történeteket elmesélni, mert most már teljesen fel merem vállalni önmagam, merek beszélni a negatív és pozitív érzéseimről, nem mellesleg imádok írni és szeretnék pozitív érzést, inspirációt kelteni, tudva azt, hogy mindig azt találja meg a leírt történet, akit pont akkor, pont ott kell, hogy megtaláljon.
Az évek teltek, én pedig szépen újítgattam a kis ékszerdobozom Debrecen óvárosának szélén.
Az eredeti épület több, mint 130 éves. Ez persze már csak egy kis épületrészt érint, mert amikor én megvettem már hozzá lettek építve részek.
Az elmúlt bő 10 évben sok mindent látott a szalon és közben mindig szebb és szebb köntösbe bújt. De mindig toltam a tetőfelújítást, mert ugye az nem olyan látványos, mint belül egy átalakítás vagy egy tapéta.
De már nem lehetett tovább húzni a projektet, szóval felmérettem a munkát. Persze évek óta gondolatban már megvolt a tetőtér beépítése, de mindig elodáztam, az oktatásokat évek óta bérelt helyen tartom, de borzasztóan utálok pakolni, még akkor is, ha nem egyedül kell csinálni. Sőt most már irodát is bérlek, mivel sokat dolgozom laptopon, amihez jól jön a csend és egyedüllét.
Így gondoltam egy merészet, és megkérdeztem a szakembert, aki a tetőt készíti, hogy elfér e egy nagyobb helyiség, megoldható e.
Sokszor jártam a padláson, de sose néztem rá ilyen szemmel. De most már úgy voltam vele, ha úgy kell lennie, lesz irodám és oktatótermem is ott, ha pedig nem oldható meg, akkor nem.
Már nem aggódtam túl a dolgokat. Sejthető, hogy igen volt a válasz. De még mindig bizonytalan voltam, hogy kezdjek e bele. Nem a folyamat miatt, mert imádom kitalálni a belső design-t, ötletelni, viszont…fuuu a most következő mondatokon sokat gondolkoztam, hogy egyáltalán leírjam e, szóval van dolgom a témával még lélekmunkában.
Szóval az anyagi része tartott vissza. Régebben le sem írtam volna, mert úgy éreztem volna, hogy folt esik a becsületemen 
Az egészben meg az a legviccesebb, hogy anyagilag sem volt gond a projekt, hanem az érzés, hogy csökken a meglévő tartalék. Elkezdtem figyelni az érzéseim, mi az, ami igazán zavar. Mit szimbolizál a félrerakott pénz (aminek mondjuk nem kell külön tornacsarnok és külön VIP bejáratom sincs a bankba)?
Több minden feljött nálam, egyrészt a biztonság érzése, de emellett az érzés, hogy annyi vagy, amennyi a bankszámlád egyenlege. Milyen érdekes, hogy az összeget kb te tudod, és a családod talán, mégis hányan kötjük magunkat a pénzügyi helyzetünkhöz. Tudom, tudom, a társadalom is erre szocializál minket, hogy besávozta a társadalmat…sok pénzed van, fent vagy, kevés van, lent vagy, sőt a sok pénzed van, ügyes és okos vagy, kevés van, lusta, nem olyan okos…
Aztán még tovább mentem az érzésben, és ilyenkor célszerű kegyetlenül őszintén beleengedni magad az egészbe, ess bele, mint egy nagy puha takaróba, persze lehet lesz néhány kényelmetlen dolog amire ráesel…szóval elkezdtem beleengedni magam és azok a mondatok pörögtek a fejemben, hogy ki vagyok én, ha leemelem a karrierem az életemről, félretolom a pénzt…ott a mikrokörnyezetünk, akikkel minden nap vagy gyakran találkozol, család, barátok, munkatársak…velem kapcsolódnak, velem beszélgetnek, velem nevetnek, velem és nem a pénzemmel, a karrieremmel, az egzisztenciámmal.
Akkor vajon miért érezzük annyian ezt az anyagi nyomást? Miért akadt be, hogy nem engem akar a világ, hanem az anyagi eredményeim? Miért gondoljuk, hogy szerethetőbb valaki a bankszámlája alapján? Persze először nem a szerethető érzésig jutsz el, de ha elkezdjük lebontani, ha ügyes, ha okos, akkor lesz jó munkája, egyre több pénze lesz, sikert sikerre halmoz. Tehát szerethetőbb karakter lesz, avagy irigylésre méltó sokak szemében, amit vagy bólogató elismeréssel vagy esetleg negatív köpködéssel jutalmaznak.
Aztán ha engeded, hogy nyersen felbukkanjanak az érzéseid, rájössz, hogy ÉN nem vagyok egyenlő a munkámmal, nem vagyok egyenlő a karrierem sikereivel, de fontos részem. Egy részem, de nem az egész.
Közben leesett egy nagy tanulság is, arról, hogy mi működik jól és mi nem. Ha valamit igazán szívből csinálsz (tudom nagy közhely), de ha igazán lélekből, élvezettel csinálsz valamit, akkor jól működnek az energiák. Te flowban leszel, könnyeden teremted meg abból a dologból a leggyönyörűbb virágot.
De ha csak egy klisét követsz, ha megkívánod a más jól működtetett energiáját, ha külső nyomásra vagy téves hitrendszerre építve csinálsz valamit, akkor ez a teremtő energia csak egy erőlködően nyílni próbáló virágbimbó marad, de nem tud kinyílni és gyönyörködtetni, illata pedig nem sok lesz.
Milyen érdekes, hogy egy tetőtér beépítése is tud hozni számtalan pozitív felismerést, ami még közelebb visz a valódi énedhez. Érdekes, hogy amikor valóban nem volt meg az összeg bizonyos dolgokra, könnyedén ugrottam bungee jumpingot, simán az intuíciómra bízva magam, és amikor adott volt az anyagi feltétel mégis gondolkodóba estem egy olyan dolgon, amire évek óta vágyom.
Te pedig, kíváncsi olvasó, sejtheted, hogy igen, belevágtam a saját oktatóterem és irodám megalkotásába, igen nagy örömmel, újra bátran. Keresve a nagyon jól kinéző, ámde okos anyagi megoldásokat, hiszen akkor több marad női ruhára.
Ezt a sztorit itt hagyom neked, mert téged is közelebb vinnélek saját magadhoz.